Egy nemrégiben megjelent tanulmány a Chandra röntgenobszervatórium adatait felhasználva igyekszik feltárni egy bizonyos szupernóva-maradvány tulajdonságait és eredetét.
A szupernóva-maradványok és környezetük
A kezdetben 8 naptömegnél nagyobb tömegű csillagok magösszeomlásos szupernóvaként fejezik be életüket. A gigantikus robbanás során a csillag kölcsönhat a környezetében lévő por, illetve gázanyaggal olyan módon, hogy a robbanás során egy kis sűrűségű, forró gázból álló, táguló buborékot váj bele. A szupernóva-maradványok vizsgálatával amellett, hogy információkat nyerhetünk a felrobbanó csillagok tulajdonságaival kapcsolatban, megvizsgálhatjuk azt is, hogy a robbanás miként alakította a csillag közvetlen környezetét.
A közeli Nagy Magellán-felhőben van egy 2500 éves szupernóva-maradvány, amely az N132D nevet viseli. Az objektum különlegessége, hogy rendkívül fényes a röntgentartományban. Bár a maradványt létrehozó csillag tömege és kémiai összetétele már jórészt ismertnek tekinthető, a szupernóva által létrehozott, röntgentartományon megfigyelhető lökéshullám sebességéről mindmáig keveset tudunk. Ennek ismerete azonban fontos lehet, hiszen megmutathatja, hogy milyen anyaggal, és hogyan hatott kölcsön először a felrobbanó csillag, illetve hogy az időben hogyan változtatta meg a környezetében lévő csillagkörüli anyagot.
A Chandra mérései az N132D-ről
Ahhoz, hogy a szupernóva által létrehozott lökéshullám sebességét meghatározhassuk, méréseket kell készítenünk a szupernóva-maradvány külső széléről. A kutatók hogy kikerüljék a sebességmérést elvben lehetővé tevő spektrális észlelések elvégezhetetlenségét, a Chandra űrobszervatórium különböző időkben felvett képeit elemezték, hogy kimutassák a gázfelhő égi kiterjedésének növekedését. A két mérési időszak között 14,5 év telt el, amely időtartam elegendő ahhoz, hogy meghatározhassuk a szupernóva-maradvány külső lökésfrontjának sebességét.
A kutatók a lökésfrontot hat északi és nyolc déli régióra osztották, és az egyes régiók sebességeit külön-külön is meghatározták, amelynek során arra a következtetésre jutottak, hogy a maradvány északi oldala átlagosan 3820 km/s-os, a déli oldala pedig 1620 km/s-os sebességgel tágul. A mérési adatok elméleti modellekkel történő összehasonlítása során a kutatók kimutatták, hogy a felrobbanó csillag kb. 12 naptömegű lehetett.
Az imént leírt eredmények pedig megmutatják azt, hogy a Chandra röntgenobszervatórium igazán hasznos eszköznek bizonyulhat a szupernóva-maradványok vizsgálatában is.
A cikk forrása: https://aasnova.org/2025/11/07/chandra-spies-a-supernova-shock-front-speeding-along/
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet