Amennyiben egy apró törmelék pályája keresztezi Földünk Nap körüli keringésének pályáját és belép a légkörbe, látványos felvillanás jön létre, amit hullócsillagnak, vagyis meteornak nevezünk. A porszem vagy akár kőszikla méretű test a légkör közegellenállása hatására hirtelen fékeződik, külső rétege felizzik, és elkezd párologni. A kozmikus sebességű test a levegő részecskékkel ütközve ionizálja, fénylésre gerjeszti a légkört, ezzel létrehozva az ioncsatornát, amit mi innen a Földről hullócsillagként látunk. Vagyis ilyenkor nem magát a testet látjuk, hanem az általa gerjesztett levegőt, azt a csatornát, amiben halad. A meteor nyomát pedig a test elégése után akár még 30 percen keresztül meg lehet figyelni.
Vannak az évben olyan meghatározott időszakok, amikor nem egy-egy magányos, sporadikus meteort tudunk megfigyelni, hanem az átlagosnál jóval több hullócsillagot, amelyek rajokban érkeznek, óránként több 10 meteort és ezáltal egy nagyon látványos fényjelenséget magával hozva. Ennek oka általában egy üstökös működése, amelynek során a testet alkotó jég elkezd szublimálni a Naphoz közeledve, közben pedig kisebb kőzetdarabok szabadulnak ki ebből a „piszkos hógolyóból”. Amikor a Föld keresztülhalad ezen a törmelékből álló felhőn, akkor lehetünk gyakori csillaghullás, meteorraj tanúi.
A meteorrajok a nevüket arról a csillagképről kapták, amelynek irányából a tagjai érkezni látszanak. Viszont nem csak ebben a csillagképben lehet őket megfigyelni, minden raj tagjai az egész égbolton láthatók. A felvillanások haladási irányát visszafelé követve megkapjuk a kisugárzási pontot, vagyis a radiánspontot. Ezt úgy lehet elképzelni, mint a párhuzamos vasúti síneket, amelyek látszólag egyetlen távoli pontból tartanak szét.
A meteorraj öregedésével egyidejűleg csökken a kisebb szemcsék száma, így nő a nagyobb, fényesebb meteorok aránya. A pályák változása következtében pedig változhat a rajok aktivitása, vagy akár teljesen el is tűnhet, de akár új rajok is megjelenhetnek.
Minden év május elején az Éta Aquaridák meteorraj eléri csúcspontját. A meteorraj szülőobjektuma a Halley-üstökös . Ez az üstökös retrográd pályán kering a Nap körül, vagyis a legtöbb bolygóval ellentétes irányban mozog. A Föld pályája évente kétszer is metszi az üstökös pályáját, ezzel két meteorrajt is okozva. Az egyik a májusi Éta Aquaridák, a másik pedig az október végi Orionidák. A Halley-üstökös átlagosan 76 évente kerüli meg a Napot, legközelebb pedig 2061-ben tér vissza.
Az Éta Aquaridák csillaghullás idején megfigyelhető meteorok a sebességükről ismertek, ugyanis igen nagy, kb. 66 km/s sebességgel érkeznek, és hirtelen fékeződnek le a Föld légkörébe érve. Idén a raj május 4-éről 5-re virradó éjszaka éri el maximumát, ekkor a Föld szerencsés helyein levőknek az óránként felvillanó meteorok legnagyobb száma 60 is lehet. Az észlelést megkönnyíti, hogy ekkor égi kísérőnk újhold körüli fázisban lesz, még a 6%-ot sem éri el. Így a sötétebb, holdmentes hajnali órákban, olyan fél három után, amikor már a radiánspont is horizont felett lesz, nagyszerű alkalom egy kis hullócsillag-vadászatra.
Szerző: Varga Nóra, Bemutató csillagász
Svábhegyi Csillagvizsgáló