Eredetileg ezt a kvantummechanika furcsaságaira utalva mondta, de a kérdés jól rávilágít arra, hogy elődeink figyelték-e az éjszakai égbolt legfényesebb objektumát.
A Hold nem csupán a modern korban vált az űrkutatás és a mindennapi beszélgetések egyik központi témájává, hanem már az őskorban is kiemelt szerepet játszott. Több tízezer évvel ezelőtt a korai emberi közösségek figyelemmel kísérték mozgását, amire régészeti bizonyítékok is utalnak.
Franciaországban, a Dordogne vidékén talált Blanchard-csontlap az egyik legkorábbi ismert holdnaptár lehet (https://www.cabinetmagazine.org/issues/28/rosenberg.php). Amikor a régészek megtalálták, sokáig azt gondolták, hogy valamiféle díszítés akar lenni, azonban kiderült, hogy a vésések elrendezése szabálytalan, valamint mindig más vastagságú és formájú eszközzel készültek, és az elkészítésük ideje is eltérő. Ezek a tényezők gyanúra adtak okot, hogy mégsem egy hétköznapi fegyver vagy dísztárgy a csont. A csontlapok furatán a mélyedésének alakja 29-30 véset után ismétlődik, ami megegyezik a Hold fázisváltozásainak periodikusságával, azaz a szinodikus holdhónappal, amelynek hossza körülbelül 29,5 nap. Az első becslések valószínűleg egyszerűsítve 30 napnak tekintették. Látható, hogy a korai ember számára nem a Nap, hanem a Hold szolgált az egyik első időmérő eszközként.
Stonehenge és a Hold
Továbblépve a paleolit kori holdnaptár után, a dél-angliai Stonehenge nemcsak monumentális kőoszlopairól ismert, hanem arról is, hogy már több ezer évvel ezelőtt csillagászati megfigyelések helyszíneként szolgálhatott. Bár a legtöbben a Naphoz és rituális oltárként való használathoz kötik az építményt, a Hold mozgásának figyelemmel kísérése is fontos szerepet játszhatott az építők számára.
A legkorábbi, i. e. 3100 körül készült szerkezet, az úgynevezett Stonehenge I., egy 98 méter átmérőjű körsáncból és az azon belül elhelyezkedő 56 sekély, ún. Aubrey-gödörből állt. Ezek a gödrök egy olyan rendszert alkothattak, amely segíthetett a Hold mozgásának és az ehhez kapcsolódó jelenségek, például a holdfogyatkozások előrejelzésében. Az építők ugyanis megfigyelték, hogy a Hold pályasíkja 18,61 éves ciklus szerint imbolyog, és ezzel együtt kelési és nyugvási helyzete is változik a horizonton.
A későbbi bővítések során, a Stonehenge III. időszakában újabb kőköröket és patkó alakban elhelyezett hatalmas köveket állítottak fel, de ekkor már elfelejtkezhettek a Stonehenge I. korának Holddal kapcsolatos szerepéről. A kőoszlopok irányai nem véletlenszerűek: bizonyos részeik a téli napforduló idején látható telihold szélső kelési és nyugvási pontjai felé mutatnak. A Heel Stone néven ismert kő, amely a Stonehenge fő tengelyében helyezkedik el, szintén egyes holdállásokhoz igazodhatott.
Az építmény kőoszlopainak elrendezése összetett rendszert alkot, amelyben egy négyszög alakú csúcs formáció is megtalálható. A négyszög egyes oldalai és átlói pontos csillagászati irányokat követnek: a nyári napforduló idején a napkelte irányát, valamint a Hold kelésének és nyugvásának szélső pontjait. Ezek az irányok csak ezen a földrajzi szélességen érvényesülnek ilyen pontossággal, ami azt jelzi, hogy az építmény tervezői hosszan megfigyelték a Hold mozgását, mielőtt az oszlopokat felállították volna.
A kőkori építők nemcsak a Nap járását követték figyelemmel, hanem a Hold mozgását is pontosan megfigyelték és rögzítették kőoszlopaik elhelyezésével. Ponori Thewrewk Aurél magyar csillagász egyre helytálóbbnak tűnő hipotézise szerint a nagy kőkörrel a hold- és napfogyatkozások idejét is meg lehetett becsülni. Az észak-angliai megalitikus emlékek közül sok másik is a Hold mozgását követte, egyes esetekben még nagyobb hangsúlyt fektetve arra, mint a Nap mozgására.
A Hold iránti érdeklődés tehát nem a modern tudomány vívmánya, hanem az emberiség egyik legősibb megfigyelése, amely hosszú évezredek óta formálja az időszámítást, az építészetet és a csillagászati gondolkodást.
Források és ajánlott irodalom:
Ponori Thewrewk Aurél - Az Ég Királynője (https://mek.oszk.hu/09100/09163/)
https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/tudomany/oskori-csillagaszok
Szerző: Bárány András Adorján, Tudományos újságíró, Biológus, Amatőrcsillagász