Az oppozíció felé közeledő Mars és a Bika csillagkép 108 Tau fedőnevű csillaga ugyanis megközelítik egymást – méghozzá nem is kicsit, csupán 9 ívperc 28 ívmásodperces szögtávolságra. Ez nagyjából a Hold látszó átmérőjének a harmada.
Más szóval, binokulárral megfigyelve (esetleg nagy látómezejű lencsét használva teleszkóppal is) szépen látszik majd a két égitest együttese.
Sokszor tisztáztuk már, de az olvasók változó összetétele miatt nem árt újra és újra leszögezni: egy együttállás során nincs szó valódi közelségről. Más szóval, a Mars természetesen nem kerül közel a 108 Tauri csillaghoz: egyszerűen csak szinte azonos látóirányban lesznek.
A Mars jelenlegi távolsága a Földtől 118 millió kilométer, a 108 Tau-é nagyjából 514 fényév. Így valójában a 108 Tau hozzávetőleg 41 milliószor messzebb van, mint a Mars…
A két objektum látszólagos közelsége miatt úgy tűnik majd, mintha egy kettős rendszert szemlélnénk. A kettőscsillagok érdekessége pedig alapvetően három dolgon múlik: a tagok fényességén, szeparációján (azaz a szögtávolságukon), illetve a színükön. Márpedig a 108 Tau ezen kritériumok alapján rendkívül szép „kettőst” alkot majd a Marssal: a kis csillag mindössze 6,3 magnitúdós, vagyis tökéletesen sötét vidéki égről nézve még éppen látható szabad szemmel, míg a Mars -0,57-es magnitúdójával az esti égbolt egyik legfeltűnőbb jelensége. A nagy fényességbeli eltérés izgalmas – és látható, hiszen a 9 és fél ívperces szögtávolság lehetővé teszi, hogy a 108 Tau ne vesszen el Mars vakító fényében.
Apropó vörös fény: a színek játéka, mint már említettük, szintén az esztétika része. A Mars köztudottan vörös színű – a 108 Tau csillag pedig… A2 színképű. Hogy ez mit jelent?
Nos, a csillagok színének létezik egy jól bevált osztályozási rendszere. A kéktől a vörös felé haladva: O, B, A, F, G, K, M. Az O osztályú csillagok nagyon kékek, a G osztályúak sárgák, az M-ek vörösek. A Nap egy G2 típusú csillag – az adott betű után következő szám egyfajta finomhangolás a színosztályon belül. Vagyis az A2 azt jelenti, hogy egy kékes csillagról van szó – a 108 Tau és a Mars párosa tehát gyönyörű, kék-vörös kristályokként tündökölnek majd a binokulárban (vagy nagy látómezőjű okulárral ellátott távcsőben) szemlélve.

Domán Tamás 2012-es rajza a gamma Andromedae kettősről (Almach). A fényesebb főcsillag narancs színű (K3), míg a halványabb tag kék (B8). Forrás: MCSE észlelésfeltöltő.
A színképtípusok megjegyzésére érdemes megtanulni ezt az egyszerű mondókát: Oh Be szép A Fényes Göncöl, Keresd Meg.
Elsején hajnali három óra környékén lesz a legérdemesebb észlelni, hiszen a Mars ekkor már nagyon magasan, 55 fokkal jár majd a horizont felett.
Szerző: Bacsó Zétény, Amatőrcsillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló