Ezt a csillagképet könnyedén felismerhetjük, hiszen a legfényesebb csillagából, a narancssárga Antaresből kiinduló, három ágú legyező feltűnő, és szabad szemmel is könnyedén észrevehető alakzat a délkeleti horizont közelében. Ahhoz, hogy megfigyelhessük a Hold egyre fogyó sarlójának együttállását a csillagkép különböző csillagaival, korán kell kelnünk: pénteken reggel 6 órakor, szombaton pedig 5:25-kor következik majd be az együttállás. Az előbbi napon a Skorpió csillagkép pí görög betűvel jelölt csillagának közelségébe ér a Hold, másnap pedig a tauval jelölt csillag mellé. Aki szeret korán kelni, keresse meg a Holdat, és kezdje egy gyönyörű csillagászati látványossággal napját!
A pénteki együttállás idején, vagyis január 24-én reggel 6 órakor a Hold 15 fokos magasságban látszik majd a horizont felett a déli-délkeleti égbolton. A C betűt formázó, 28%-os sarlója már kiflihez hasonlóan vékony, de még könnyedén észrevehető az égen, és ha sikerül megtalálni, szintén eltéveszthetetlen a Skorpió csillagkép legyezője. A pi Scorpii a legyező három csillaga közül a legalsó, fényességét tekintve pedig 2,9 magnitúdós. A közelség idején a Holdtól való távolsága 2,4 fok lesz, attól balra lentebb lesz látható, így ez egy viszonylag laza, ámde szabad szemmel is igen élvezetes együttállás.
Másnap, szombaton a Hold még szintén a Skorpió csillagképben foglal majd helyet, azonban az együttállás idején már nem a legyezőben, hanem az alatt láthatjuk majd. Hajnali 5:25-kor megközelíti a 2,8 magnitúdós látszó fényességű tau Scorpiit: a két égitest távolsága 53 ívperc lesz.
Ez az együttállás már jóval alacsonyabban látszik majd, mint az előző napi, mégpedig 6 fokos magasságban. Szintén nehezítő tényező, hogy a Hold erre a napra 20%-os fázisú lesz, tehát valamelyest vékonyabb, karcsúbb mint az előző napon. Ez azonban senkinek se szegje kedvét, az együttállás ugyanis még ezek mellett is rendkívül látványosnak bizonyul majd.
Szombat reggelre pedig még némi desszert is jut a csillagfedések kedvelőinek. Már majdnem kivilágosodik, amikor a 6,5 magnitúdós, HD150367 katalógusszámmal ellátott csillag 6:18-kor kilép a Hold sötét oldala mögül, annak a jobb felső részénél.
Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet