Hazánkból megfigyelve augusztus 15-én, csütörtökön hajnalban látható egymáshoz legközelebb a két bolygó, helyi idő szerint 2:00 órakor, amikor látszó távolságuk 22 ívperc lesz mindössze. A bolygók ekkor a horizont felett 14 fokos magasságban a keleti égbolton, a Taurus (Bika) csillagkép irányában kereshetők. A két bolygó látszó távolsága tehát kisebb lesz mint a Hold látszó átmérője. A valóságban persze a két bolygó egyáltalán nem lesz közel egymáshoz, a távolságuk egymástól továbbra is több mint 500 millió km. Már szabad szemmel jól elkülönül egymástól a fényesebb, fehér színű Jupiter és a vöröses Mars. Binokulárral vagy távcsővel nézve az élmény fokozódik, hiszen így a Jupiter négy nagyobb holdjait is megfigyelhetjük, valamint a Nagy Vörös Folt is fel fog tűnni a bolygókorongon.
A bolygóktól nem messze, szintén a Taurus csillagkép irányában láthatjuk a szabad szemmel is kivehető és már binokulárral vagy kisebb távcsővel szintén látványos Plejádok (M45, Fiastyúk) nyílthalmazt. A szabad szemmel hét csillagból álló halmaz valójában több mint 1000 tagból áll, amelyek kora 100 millió év körüli, tehát viszonylag fiatalok, és a Naprendszerhez képest távolodnak.
Aki teheti, ne hagyja ki a látványos együttállást augusztus 15-én hajnalban. A szerencsésebbek még egy-két, a Perseidákhoz tartozó meteort is láthatnak, bár a jelenség maximuma néhány nappal az együttállás előtt lezajlik, ám a Perseidákhoz tartozó meteorokat általában még augusztus 24-ig is láthatunk.
Szerző: Nagy Zsófia, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet