Az égi egyenlítőtől délre, az ekliptika alatt tekergőzik. Megfigyelésére legalkalmasabb időszak a tavasz és a kora nyár, viszont mindig alacsonyan, a horizonthoz közel található. Csillagai halványak, ezért nem egyszerű megtalálni, legfényesebb csillaga az Alphard, amely jó kiindulópont lehet a csillagkép egészének megtalálására. Több konstellációval is szomszédos: déli vége a Mérleggel és a Kentaurral, északi vége pedig a Rákkal határos, további szomszédai a Szextáns, a Serleg, a Holló, az Egyszarvú, a Tájoló és a Légszivattyú. Az ókorban a csillagképnek nagyobb szerepe volt, mint napjainkban, akkoriban a precesszió miatt csillagai magasabbra emelkedtek: a legfényesebb csillaga és a konstelláció „feje” a Kr. e. 3. évezred elején a nyári napforduló égi helye alatt volt. Mezopotámiában ekkoriban tél végén, tavasz elején éjfél körül delelt. Elképzelhető, hogy kezdetben a tavaszi esőzések, folyók áradásának jelképe volt.
A csillagkép kultúrtörténete
A Vízikígyó régen ismert csillagkép, már az ókorban is ott volt az égbolton. A babiloni kultúrában is ismerték, innen vették át a görögök: a MUL.APIN táblán megjelenik egy „kígyó”, amely nagyjából megfelel a csillagképnek, tehát nagy valószínűséggel ugyanarról van szó. Ők Tiamat-át, a kígyóistent látták ezekben a csillagokban. A Klaudiosz Ptolemaiosz ókori matematikus, csillagász, térképész és író által felsorolt 48 csillagkép között is szerepelt. Legtöbbször csavarodó, vízi kígyóként ábrázolták a csillagtérképeken. Az ókori egyiptomiaknál feltehetően az Uroboros-kígyóval vagy Apophis istennel (akit kígyóként ábrázoltak) azonosítható.
A japán kultúrában a Hydra Nurikot szimbolizálja, egy rendkívüli képességekkel rendelkező ifjút, aki egyúttal jó harcos is volt. A kínaiaknál Fűzfaként ismerték, a konstellációnak megfelelő csillagok a Cinóbervörös Madár és az Azúrkék Sárkány területén helyezkednek el.
Ami a csillagkép görög mitológiai történetét illeti, a legismertebb Héraklészhez kapcsolódik. Miután megölte a nemeai oroszlánt, Eurüsztheusz mükénéi királytól kapott második feladata (mivel több feladatot tűzött ki neki) az volt, hogy el kellett pusztítania a Hydrát. Hydra az argoszi Lerné város közelében, egy mocsárban tanyázott, rettegésben tartva a környéket. A mocsár egy különleges helyszín volt, mivel átjáróként szolgált az Alvilágba, és ezt őrizte a szörny: az orrnak nem túl kellemes, bűzös gázokat lövellt ki magából, és aki ránézett, azonnal meghalt ijedtében. Azt viszont nem lehet tudni, hogy pontosan hány feje volt – valószínűleg 9, de van, ahol 10 vagy 50 fejjel ábrázolják.
Az égbolton egyetlen fejjel jelenik meg. A feladat végrehajtásában Héraklésznak segítsége is volt, mégpedig Iolaosz, a hős nagybátyja, aki többször is részt vett társként és segítőként különböző hőstettekben. Héraklész a harcban egyszerre csapta le a szörny fejeit, de azok újból kinőttek. Azonban a Hydrának is volt segítőtársa, az éles ollójú Rák, amely a hős lábait igyekezett elkapni. Iolaosznak sikerült a Rákot megölnie, majd felgyújtotta a közeli erdőket, és leégette a Hydra levágott fején lévő részeket is, hogy ne tudjon újranőni. Miután Héraklész levágta az utolsó fejet is, a szörny testét elásta, és egy sziklát helyezett fölé. A Hydra és a Rák azután kerültek fel az égboltra, miután Héraklész megölte őket.
Jókorát ugorva az időben, az 1824-es Urania's Mirror csillagképkártyán egy hatalmas, hosszú, tekeredő kígyót láthatunk, körülötte néhány kiegészítővel. A Kígyó alatt láthatjuk Felist, a Macskát, amely egy ma már nem létező csillagkép. A macskakedvelő francia csillagász, Jerome Lalande alkotta meg 1799-ben. Ez alatt található a Légszivattyú – ezt Nicolas-Louis Lacaille abbé hozta létre az eszköz feltalálójának az emlékére. Jobb oldalt felfedezhető egy másik alakzat is: az Argo Navis, vagyis az Argonauták Hajója, amely ma három csillagképre van osztva (Hajófar, Hajógerinc és Vitorla). A közelében pedig láthatunk két nagyon fontos hajózási eszközt, a Pyxist (Tájoló) és a Szextánst. Ezeket ugyancsak Lacaille, a déli égbolt első feltérképezője helyezte az égre, és ma is megvannak az égen. Megfigyelhetjük, hogy az ábrázoláson van egy Bagoly is, Noctua, amely már szintén nem létezik – ennek csillagai a Szűz csillagképhez tartoznak.
Csillagászati adatok a csillagképről:
- α (alfa) Hydrae (Alphard): a csillagkép legfényesebb csillaga, fényessége 1,98 magnitúdó. Óriáscsillag, már elkerült a fősorozatról. Hűvösebb a Napnál, de méreteiben sokkal nagyobb nála. Kb. 177 fényévre van tőlünk. Hagyományos arab neve az egyedi szóból származik, mivel nincs más fényes csillag a közelében. Az arabok a „Kígyó gerince” néven is ismerték. A dán csillagász, Tycho Brahe Cor Hydræ-nek nevezte el, ez a latin kifejezés azt jelenti, hogy „a Hydra szíve”. Érdekesség, hogy a Toyota Alphard nevű kisbuszát erről a csillagról nevezték el.
- β (béta) Hydrae: kettőscsillag, amely szabad szemmel halványan látható. Fényessége 4,28 magnitúdó. Kb. 365 fényévre van tőlünk. A rendszer kettős természetéről először John Herschel angol csillagász számolt be 1834-ben.
- γ (gamma) Hya: kettőscsillag, amelynek fényessége 3,0 magnitúdó, ezzel pedig a második legfényesebb csillag a csillagképben. Távolsága a Földtől kb. 133 fényév.
- ε (epszilon) Hya: több csillagból álló rendszer, amely feltehetően 129 fényévre helyezkedik el tőlünk. A rendszer az ε Hydrae AB (A+B), C és D komponensekből áll.
- σ (szigma) Hya (Minchir): szabad szemmel látható csillag, fényessége 4,44 magnitúdó. Távolsága a Naptól kb. 352 fényév. A csillag a delta, epszilon, zéta, éta és ró Hydrae csillagokkal együtt Ulug Beg középkori csillagász elnevezése szerint Min al Azʽal, vagyis „a lakatlan hely csillaga” nevű formációt alkotta.
- R Hydrae: Mira-típusú változócsillag, amelynek látszó fényessége 3,5 és 10,9 között változik 389 napos periódussal. Maximális fényességnél a csillag szabad szemmel is látható, míg amikor leghalványabb, legalább 5 cm-es távcsőre van szükség a megfigyeléséhez. Ez a csillag körülbelül 410 fényévre van a Naptól. Öregedő vörös óriáscsillag. A csillag első megfigyeléseit 1662-ben Johannes Hevelius lengyel csillagász jegyezte fel.
Mélyég-objektumok:
- Messier 83 (Déli-Szélkerék-galaxis): nagyméretű spirálgalaxis, amely kb. 15 millió fényévre van tőlünk az Északi Vízikígyó és a Kentaur csillagkép határán. Az egyik legközelebbi és legfényesebb horgas spirálgalaxis az égbolton, és távcsővel is jól látható. Az M83 a Centaurus A/M83 galaxiscsoporton belüli két alcsoport egyikének középpontjában áll. A másik alcsoport középpontjában pedig a Centaurus A áll. Ezeket néha egy, néha pedig két csoportként azonosítják.
- Messier 48: nyílthalmaz, amely az Egyszarvú határának közelében helyezkedik el. Jó légköri viszonyok között szabad szemmel is látható. Az M48 legfényesebb tagja a HIP 40348 csillag, amelynek látszó fényessége 8,3 magnitúdó. A halmaz a Naptól mintegy 2500 fényévre található.
- Messier 68: gömbhalmaz, amely a csillagkép keleti-délkeleti részén található. Az M68 középpontja a Földtől mintegy 33.600 fényévre van. 2015-ig 50 változócsillagot azonosítottak ebben a halmazban.
- NGC 3242 (Jupiter-szelleme, Szem-köd): planetáris köd, amelyet William Herschel 1785. február 7-én fedezett fel, és fia, John Herschel az 1830-as években a Jóreménység-fokánál figyelt meg. A ködöt leggyakrabban a Jupiter szellemének nevezik a bolygóhoz hasonló alakja miatt, de néha Szem-ködként is emlegetik. Kb. két fényév kiterjedésű, és egy központi fehér törpét tartalmaz, amelynek fényessége 11 magnitúdó. Amatőr távcsövekkel könnyen megfigyelhető.
- NGC 5694: gömbhalmaz, amely kb. 114.000 fényévre található tőlünk. Ez az egyik legidősebb ismert gömbhalmaz a Tejútrendszerben, amely kb. 12 milliárd évvel ezelőtt alakult ki.
- NGC 3314: egy 117 és 140 millió fényév közötti, egymást átfedő spirálgalaxis-pár (előtér-galaxis: NGC 3314a, háttér-galaxis: NGC 3314b), amely egyike a csillagkép legszebb formációinak. Mindkét galaxis a Hydra-halmaz tagja.
- ESO 510-G13: spirálgalaxis, amely kb. 150 millió fényévre található tőlünk. Az egyenlítői porfelhő torzulása miatt feltételezhető, hogy kölcsönhatásba lépett egy másik galaxissal.
- NGC 4993: lencseszerű galaxis, amelyben két neutroncsillag ütközését észlelték – az első olyan csillagászati esemény volt, amelynek elektromágneses sugárzását és gravitációs hullámait is észleltek. A galaxis kb. 250 gömbhalmazt tartalmaz.
Egyéb:
- GJ 357 (Gliese 357): fősorozati csillag, 31 fényévre van a Naptól. A csillag körül három megerősített exobolygó kering: ezek közül az egyik, a Gliese 357 d, a csillagkörüli lakhatósági zónán belüli „szuperföldnek” tekinthető. A b és c bolygók közel vannak a csillaghoz.
- WISE 0855-0714 barna törpe, amely 7,4 fényévre található a Naptól, és ez a negyedik legközelebbi csillag a Naphoz. A csillagközi térben talált leghidegebb barna törpék egyike. Mivel ez egy magános objektum, fénye elsősorban hősugárzásból származik. Hőmérséklete elég alacsony ahhoz, hogy kb. megfeleljen a szobahőmérsékletnek, ami azt jelenti, hogy elsősorban infravörös fényt bocsát ki. Emiatt főként infravörös távcsövekkel, például a WISE-zal és a James Webb űrteleszkóppal (JWST) lehet megfigyelni.
- Hydra-halmaz: 157 fényes galaxist tartalmazó galaxishalmaz, amely a Földtől 158 millió fényévre található. A halmaz a Hydra–Centaurus szuperhalmaz része.
- meteorraj: a szigma Hydridák egy halvány, kisebb meteorraj, amely december 7-e körül éri el csúcspontját. A meteorzápor szülő égitestjének a C/2023 P1 (Nishimura) hosszú periódusú üstököst feltételezik, amely 2023 szeptemberében volt perihéliumban.
A magyar nyelvű térképet Vizi Péter (csillagterkepek.hu) készítette.
Szerző: Diószegi Orsolya Enikő, Tudományos újságíró