Akcióban a Hold: az év első Fiastyúk-fedése

Akcióban a Hold: az év első Fiastyúk-fedése

2025 január 09
| Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
Aki követte blogunkat az elmúlt évben, néhányszor tanúja lehetett már annak, amint a Hold elfedi a legismertebb, szabad szemmel is látható nyílthalmaz, a Fiastyúk csillagait.

Ez január 10-én, pénteken is megtörténik majd, mégpedig hajnali 3:09-es kezdettel. Aki tehát szereti a kihívást, avagy eddig lemaradt ennek az igen érdekes jelenségnek az észleléséről, biztatjuk arra, hogy kimenjen a szabad ég alá ezen a hajnalon. A fő kihívás ezúttal a nyugati horizont közelségében rejlik majd, illetve fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy bár maga a Fiastyúk szabad szemmel is látható, mivel ekkor igencsak közel kerül a 82%-os fázisú Holdhoz, annak fényessége az egyébként sötét háttéren jól látszó csillagokat is láthatatlanná teszi. Éppen ezért a megfigyeléshez mindenképpen szükséges egy binokulár, avagy távcső használata.

A Messier-katalógus 45-ös számmal jelölt objektuma, a magyarul Fiastyúk néven is ismert Plejádok a Bika csillagkép ékköve, és az egyik legközelebbi nyílthalmaz. A nyílthalmazok 100-1000 csillagot számláló csillagcsoportosulások, amelyekben nagy számban vannak jelen a fiatal, kék színű óriáscsillagok. Mivel a nyílthalmazok csillagai gravitációsan csak gyengén kötöttek egymáshoz, a tagjai idővel elsodródnak egymástól. Amíg azonban halmazt alkotnak, igen látványosak és csodálatra méltók. A Plejádok pedig, mint hogy igen közel van hozzánk, a sötét égen szabad szemmel is kivehető, csillagai közül a legfényesebb hetet pedig a jó szeműek akár távcső nélkül is elkülöníthetnek egymástól.

Január 10-e péntekén tehát a Hold a Bika csillagképben tartózkodik majd, és megközelíti ezt a szépséges nyílthalmazt a lenyugvása előtt nem sokkal. Mivel kísérőnk éppen 82%-s fázisában pompázik majd, könnyedén észrevehetjük az égbolton. A fedés kezdetén a nyugati horizont felett 8,5 fokos magasságban lesz, és még a halmazban tartózkodik majd, amikor lenyugszik. Fontos, hogy ha szeretnénk látni a fedést, pontosan a megadott időpontban nézzük a Hold megfelelő pontját.

Elsőként a 4,2 magnitúdós látszó fényességű Merope lép be a dagadó Hold mögé annak a legtetején, a sötét felső oldalán 03:09-kor, A Fiastyúk csillagainak fedéseiből gyakorlatilag csak ezt egyet látjuk majd biztosabban, mert ilyen közel a horizonthoz és ilyen nagy fázisnál a Hold szinte mindent túlragyog. De még tartogat látványosságot a lenyugvásig!  Akinek  nagyobb távcsöve van, 03:50-kor megpróbálkozhat a Merope mindösszesen 3 fokkal a horizont felett történő kilépésének megfigyelésével, ami a holdkorong fényes, jobb alsó részén következik be, de ezt csak tökéletes rálátású horizont esetén lehet megfigyelni.

Végül, de nem utolsósorban 03:57-kor a Svábhegyi Csillagvizsgálóból nézve mindösszesen 40 ívmásodpercnyire (a Jupiter bolygó korongjának megfelelő távolságban) halad el a Fiastyúk legfényesebb halmaztagja, a 2,8 magnitúdós Alcyone a Hold fényes felső peremétől. Az ország délnyugatai területein a csillag súroló fedését lehet majd megfigyelni. A Sopron–Ajka–Siófok–Kalocsa vonaltól délre  húzódik majd ez a sáv, és csupán két fokkal lesz a horizont felett a Hold ekkor. Emiattt, bár fényes csillagról van szó, az észlelés kifejezetten nehéznek bizonyul majd.

Aki azonban nem riad vissza az ilyen nehézségektől, és van legalább egy binokulárja vagy távcsöve, valamint történetesen ébren van a fedés idején, mindenképpen kövesse figyelemmel ezt a jeles eseményt! És ha valakinek magukat a fedéseket nincs kedve kivárni a téli éj hidegében, elég csupán egy pillantást vetnie a Hold közelében lévő Fiastyúkra, mert már önmagában is gyönyörű látványban lesz része.

A képek forrása: Stellarium.org, wikipedia

 

Szerző: Könyves-Tóth Réka, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet