A Mars két holdját, köztük a nagyobbikat, a félelem görög istenéről elnevezett Phobost, ma pontosan 145 éve ismerjük Asaph Hall amerikai csillagásznak köszönhetően.
Asaph Hall (1829–1907) amerikai csillagász a US Naval Observatory (Washington) intézetben dolgozott 1877-ben, egy 66 cm átmérőjű távcsővel, ami akkoriban a világ legnagyobb lencsés távcsöve volt. A Mars földközelségét kihasználva, felesége, Angeline Stickney által biztatva elkezdte keresni a Mars holdjait, amelyek számításai szerint a Marshoz nagyon közel voltak várhatók, és ezért nem számított sok sikerre. Ám végül Hall valóban megtalálta mindkét holdat egy héten belül: augusztus 11-én a kisebbik Deimost és augusztus 17-én a nagyobbik Phobost. A holdak névadása Henry Madan (1838–1901) angol kémikus javaslatára történt, aki az Eton College-ban tanított. A görög mitológiában Phobosz és Deimosz Arésznek, a háború istenének, vagyis a római mitológiában szereplő Mars görög megfelelőjének fiai.
Hall matematikát tanult a New York-i Central College-ban, majd 1856-tól a Harvard College Observatory-ban kezdett dolgozni, ahol többek között égitestek pályaszámításával foglalkozott. Egy évvel azt követően, hogy a Naval Observatory-ban kezdett dolgozni, 1862-ben professzorrá nevezték ki. Hall közel 500 szakcikket publikált különböző témákban, többek között kettőscsillagokról, a Mars tömegéről, a Merkúr perihéliumáról, holdakról, a Szaturnusz gyűrűrendszeréről, a Nap és csillagok parallaxisáról, és a pí értékéről. Ő volt az is, aki a Szaturnusz rotációs periódusát meghatározta, és leírta a Hyperion nevű holdjának retrográd mozgását. 1901-ig tanított égi mechanikát a Harvardon.
Hall a US Naval Observatory épületében 1899-ben (Forrás: Wikipedia.org).
145 évvel a felfedezése után már sok információnk összegyűlt a Phobosról, ugyanakkor megválaszolatlan kérdések is vannak. Vajon egyidejűleg keletkezett a Marssal, vagy egy befogott aszteroida a – Mars és Jupiter pályái között levő – fő kisbolygóövből, vagy akár messzebbről, a Naprendszer külső részéből? Akárhonnan is származik, rendkívül kis méretű és szabálytalan hold (27 × 21,6 × 18,8 km), alacsony tömegének köszönhetően légköre sincs. A felszínét vastag porréteg, úgynevezett regolit borítja. A Naprendszer objektumai közül az egyik legalacsonyabb a fényvisszaverő képessége: a ráeső fénynek mindössze 7%-át veri vissza. Felszínét különböző méretű becsapódásos kráterek tarkítják, amelyek közül a legnagyobb az úgynevezett Stickney-kráter, ami 9 km-es átmérőjével a hold felszínének jelentős részét lefedi. Nevét Angeline Stickney Hallról, a Phobos felfedezőjének feleségéről kapta. A krátert 1973-ban nevezték el, a Mariner–9 űrszonda felvételei alapján.
A Marshoz nagyon közel, attól 5800 km-re kering (összehasonlításképp: a Hold kb. 400 000 km-re kering a Földtől), így nagyon nagy sebességre van szüksége, hogy pályán maradjon. A Phobos keringési sebessége háromszorosa a Mars tengelyforgási sebességének. A közeli keringése miatt a Phobos napjai meg vannak számlálva: várhatóan 100 millió éves időskálán az árapályerők következtében szétesik, és a darabok becsapódnak a Mars felszínére, vagy egy törmelégkorongot alkotnak majd körülötte.
Ismereteink a Phobosról többek között űrszondák felvételeinek köszönhetők, melyek közül első volt a Mariner–7 (indítás: 1969), amelyet számos egyéb űrszonda követett, többek között a Mariner–9 (1971), a Viking–1 (1975), a Fobosz–2 (1988), a Mars Global Surveyor (1996), a Mars Express (2003) és a Mars Reconnaissance Orbiter (2005).
A Phobos felfedezése azonban közel sem tekinthető befejezettnek. A Phobos a célpontja többek között egy, az Európai Űrügynökség által tervezett projektnek, a Phootprint (Phobos Sample Return Mission) missziónak, amelynek egyik célja a Phobos felszínéről 100 g anyag gyűjtése lenne. A tetvezett misszió segíteni fog, hogy a Mars holdjainak keletkezését jobban megérthessük, és ezáltal a Naprendszer korai fejlődését is.
Szerző: Nagy Zsófia, Tudományos munkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet